10 idézet Ferenc pápától bevándorlás-ügyben

A Római Katolikus Egyház feje egyértelműen szívén viseli a bevándorlók ügyét. Ferenc pápa szinte minden adandó lehetőséget megragad, hogy hangoztassa a véleményét, amellyel sokan még Olaszországban sem értenek egyet.

1. "Mindannyian felelősek vagyunk fivéreink és nővéreink haláláért!"

2013 júliusában egy hajószerencsétlenség miatt több Líbiából érkező bevándorló a tengerbe veszett az olaszországi Lampedusa partjainál. A pápa ezt követően úgy döntött, hogy meglátogatja a várost, hogy "felrázza az emberek lelkiismeretét, hogy mindez soha többé ne ismétlődjék meg".

elsopapa.jpg

Ferenc pápa az útján menekültekkel is találkozott, akik az egyházfő segítségét kérték. A pápa beszédében a következőt mondta: 

"Senki nem felelős fivéreink és nővéreink haláláért? Senki nem vállalja a felelősséget, mindenki a másikra mutogat."

"Mindannyian felelősek vagyunk nevünk és arcunk hozzáadása nélkül is" - fogalmazott.

A pápa üdvözölte a "kedves muzulmán testvéreket", és az mondta nekik: "Az egyház közel van hozzátok egy számotokra méltóbb élet keresésében."

Az egyházfő lampedusai útjának pikantériáját az adja, hogy néhány órával a távozása után az eritreai menekültek fellázadtak a helyi táborban, mert nem akarták, hogy Olaszországban azonosítsák őket. Tisztában voltak ugyanis azokkal az EU-s jogszabályokkal, amelyek előírják, hogy abban az országban kell menedékjogot igényelni,a hol először azonosítják őket. Ők viszont az észak-európai országokba akartak eljutni.

2., "Imádkozzatok a világ összes menekültjéért!"

2013 októberében egy bevándorlókat szállító hajó kigyulladt Olaszország partjainál. Az utasok többsége a vízbe ugrott és úgy próbálta meg elérni a szárazföldet, viszont a szerencsétlenség így is 94 ember meghalt.

masodikpapa.jpg

Ferenc pápa a katasztrófa hírére "szégyennek" nevezte, hogy ilyen megtörténhetett és felszólította a híveket, hogy imádkozzanak az áldozatokért, valamint a világ összes menekültjéért.

"Nem tudom említés nélkül hagyni e sokadik hajótörés nagyszámú áldozatát. Csak eltökélt együtt működéssel kerülhetők el az ilyen katasztrófák" - fogalmazott.

3., "Szolidárisabbnak kell lenni az elkeseredés elől menekülőkkel"

A lampedusai szerencsétlenség után 2013 októberében a pápa találkozott az Európai Parlament elnökével, Martin Schulz-cal is. A találkozóról a német képviselő számolt be.

harmadikpapa.jpg

Elmondása alapján az egyházfővel való félórás beszélgetés fő témája a menekültválság volt. Ferenc pápa fő üzenete az volt, hogy "szolidárisabbnak kell lenni az elkeseredés és a polgárháborúk elől menekülőkkel."

4., "Ne veszítsétek el egy jobb világba vetett reményeteket!"

A 2014-es év elején az Elvándorlók és Menekültek Világnapján a pápát kétszáz migráns és hajléktalan várta a Jézus Szent Szíve plébánián.

negyedikpapa.jpg

Az egyházfő azt kérte a migránsoktól, hogy ne veszítsék el egy jobb világba vetett reményüket. Ferenc pápa köszönetet mondott mindazoknak, akik a menekülteket segítik, befogadják őket és védelmet adnak nekik az emberkereskedőkkel szemben.

5., "A világon sehol ne zárják be az ajtót a menedékkérők elől!"

Ferenc pápa arra reagált, hogy több ország is keményebb határvédelmet állított fel a bevándorlás mértékének csökkentése érdekében.

otodikpapa.jpg

A pápa a következőket mondta: "A világon sehol ne zárják be az ajtót azok előtt, akik egy jobb élet reményében más országokban keresnek menedéket."

Az egyházfő arra hívott fel mindenkit, hogy

"kérjen megbocsátást Istentől azon emberek és intézmények számára,a kik bezárják az ajtót a jobb életet, a családot és védelmet keresők elől."

"Ezen fivéreink és nővéreink messze a hazájuktól keresnek menedéket, ahol félelem nélkül élhetnek" - magyarázta a pápa, aki imára is felszólította a híveket, hogy a menekültek emberi méltóságának a tiszteletben tartása ne csorbuljon.

 6., "A migránsok nem hibásak a munkanélküliségért, ők maguk is a gazdaság igazságtalanságának áldozatai"

 2015 júniusában a torinói lepelnél imádkozott a pápa. Szentmiséjén az egyházfő óva intette az egybegyűlteket attól, hogy a megnövekedett bevándorlást okolják a munkahelyek hiányáért.

hatodikpapa.JPG

"A bevándorlás erősíti a versenyt, de a migránsok nem hibásak ezért, ők maguk is a gazdaság igazságtalanságának áldozatai" - hangoztatta véleményét.

Ferenc pápa arról is beszélt, hogy ő maga is bevándorló, s óva intette a keresztényeket attól, hogy befogadás helyett kirekesszenek másokat.

 Az észak-itáliai városok közül Torinóban a legmagasabb, 46 százalékos a fiatalokat sújtó munkanélküliség aránya.

7., "Nem lehetünk közömbösek a bevándorlók iránt!"

Ferenc pápa 2015 május 28-án fogadta a Dominikai Köztársaság püspöki karát, akikkel a migráció égető kérdéséről beszélt.

hetedikpapa.jpg

Az egyházfő arra intette a jelenlevőket, hogy "a lelkipásztorkodás és a szeretetszolgálat figyelme forduljon elsősorban a bevándorlók felé, mert az egyház pásztorai nem lehetnek közömbösek velük szemben".

Ferenc pápa hozzátette:

"Fontos, hogy integrálják a bevándorlókat a társadalomba, és Isten nevében fogadják őket az egyházi közösségek."

8., "A menekültek visszautasítása háborúval ér fel"

 A tengeren menekülő migránsok befogadásáról és a közel-keleti térség konfliktusairól is beszélt Ferenc pápa 2015 augusztus elején, amikor a Vatikánban fogadta az Ifjúsági Eucharisztikus Mozgalom (MEG) tagjait. 

nyolcadikpapa.jpg

"Ha őket megoldás nélkül, csupán enni és innivalót adva nekik, egyik országból a másikba küldjük anélkül, hogy elfogadnánk, akkor ez konfliktust teremt, erőszakot szül és gyilkossághoz vezet"

- fogalmazott az egyházfő.

9., "Osszuk meg velük anyagi tartalékainkat és esetleg még abból a jólétből is adjunk fel valamit, amiért valamikor jól megdolgoztunk"

Ferenc pápa Az egyház határtalan és mindenki anyja címmel tette közé a gondolatait a 2015 eleji elvándorlók és menekültek világnapjára.

kilencedikpapa.jpg

"Jézus Krisztus ugyanis azt várja tőlünk, hogy felismerjük Őt a vándorlókban és a menekültekben, a száműzött és hontalan emberekben;"

"Általuk is arra szólít minket, hogy osszuk meg velük anyagi tartalékainkat és esetleg még abból a jólétből is adjunk fel valamit, amiért valamikor jól megdolgoztunk" - fogalmazott a pápa.

Az egyházfő gondolatait a migránsoknak szánt néhány mondattal zárta: "Kedves Vándorlók és Menekültek! Nektek különös helyetek van az egyház szívében... Sose veszítsétek el bizalmatokat és reményeteket!"

10., "Mindenki rászorul a menekültekkel kapcsolatos gondolkodásmód megváltoztatására"

 Egy évvel korábban még keményebb üzenetet intézett Ferenc pápa az év elejei világnapon. Az egyházfő a Vándorlók és menekültek: útban egy jobb világ felé címmel intézett beszédet a katolikus hívekhez.

tizedikpapa.jpg

A pápa védelmébe vette a migránsok motivációit: "A vándorlók és menekültek nem figurák az emberiség sakktábláján. Ők gyerekek, asszonyok és férfiak, akik különböző okok miatt hagyták el otthonaikat, vagy éppen hazájuk elhagyására kényszerültek, — emberek, egyazon legitim vágyakkal, hogy többet tudjanak, többet birtokoljanak, és mindenekelőtt hogy többek legyenek."

A bevándorlóhullámra adott társadalmi reakciót is élesen elítélte, így fogalmazott: "A vándorlók, a száműzöttek, a menedékért folyamodó emberek és a menekültek megjelenése nem ritkán gyanúsításokat és ellenségeskedéseket vált ki a helyi lakosság körében. Megjelenésük félelmeket ébreszt, hogy az idegenek aláássák a szociális biztonságot, veszélyeztetik a helyi lakosság identitását és kultúráját, konkurenciát keltenek a helyi munkapiacon, vagy éppen beszivárogtatják a bűnözés újabb ferdeségeit.

Ezen a téren különös felelősség hárul a közszolgálati hírközlő szervekre: nekik az a feladatuk, hogy leleplezzék a társadalomba belegyökerezett, szilárd előítéleteket, és korrekt módon tájékoztassanak akkor is, ha egyesek hibáit nyilvánosan kell feltárniuk,

de még inkább akkor, ha a többség becsületes helytállásáról, igazságos küzdelméről és lelki nagyságáról tájékoztatnak. Ezen a téren mindenki rászorul a vándorlókkal és menekültekkel kapcsolatos gondolkodásmód megváltoztatására; a védekezés és félelem, az érdektelenség és kirekesztés magatartásformáit – amelyek végül is „az eldobás kultúráját” jelentik, fel kell cserélnünk egy olyan magatartással, amelynek alapját a „találkozás kultúrája” képezi. Ez felhívás a többi hírközlő eszköz felé is, hogy valamennyien társuljanak „a gondolkodás megváltoztatásának” ehhez a folyamatához és könnyítsék meg a vándorlókkal és menekültekkel szemben kialakult viselkedési módok jobbra fordulását."